Williams
Immár öt teljes szezon telt el anélkül, hogy az azóta már három különböző erőforrás által meghajtott Williams egyetlen győzelmet is szerzett volna. Hét dobogó mindössze, ami ezen idő alatt összejött, és már nem is a csapat mélyrepüléséről szólnak a hírek, hiszen az egykori sikerek lassan feledésbe merülnek. Idén pedig ismét új motor, új versenyzők – ami ritkán a felfelé ívelő teljesítménygörbe legbiztosabb indikátora.
Rubens Barrichello hiába számít egy ideje már a legrutinosabbnak, még 37 évesen is tud számára újat mutatni az F1. Egy csapatnál végre egyértelműen vezető pozíciót (vagy ahogy inkább hallani szeretné: első számú pilótai státuszt) tölthet be. A mérnökök az ő visszajelzéseire hagyatkoznak majd, az ő igényeinek igyekeznek eleget tenni, a csapattársa pedig lélegzetvisszafojtva figyeli tanácsait – már amíg Nico Hülkenberg magába nem szív annyi tudást, hogy észrevétlenül, de biztosan mentora fejére nőjön. A GP2 legfrissebb bajnoka nem bízza a véletlenre: az elmúlt évben igyekezett annyi oldalról megismerni hitüket belé fektető csapatát, amennyiről csak lehetséges volt.
Persze az újonc, élesben F1-es autót még nem vezető pilóták sorsa az első verseny előtt sosem több egy méretes kérdőjelnél. Láttunk már olyan más kategóriákban vitézkedő fiatal tehetségeket, akik sehogyan sem tudtak boldogulni a legnagyobbak között, na meg olyanokat is, akik első évükben kis híján bajnokok lettek. A Williams új Nicoja egyelőre a legjobb úton halad afelé, hogy átvegye a régi Nico helyét, és ha a technika engedi, ha a Cosworth motor tényleg olyan jó, mint mondják, még ennél is többet. Barrichellonak emellett támadhatnak kellemetlen nosztalgikus élményei is: ismét egy Willi Weber fog rendezkedni a szomszéd garázsban. A brazil egyértelműen azért van itt, hogy idővel átadja a stafétabotot az addigra már arra megérett csapattársának. Persze még mindig felesleges lenne temetni; a vélhetően a Hungaroringen 300. futamára készülő pilótának bőven becsúszhatnak még szép sikerek, főleg a szezon elején, ha a Williams tartja magát ahhoz a szokásához, miszerint évad közben kört kap a fejlesztési versenyben. Barrichello tavaly megmutatta, elég jó ahhoz, hogy még ne a tévéből nézze a futamokat, hanem akár kedve szerint alakítsa őket, és bármennyi virágkort is szeretne még megélni, a Williamsnél jó táptalajra lelt akár egy szép búcsúhoz, akár a további folytatáshoz.
Még hogy Raikkonen idén nem versenyez az F1-ben? De hiszen itt van, a Williamshez igazolt!
Renault
A Renault tipikusan egy olyan pályát járt be, amitől óva intettem a Red Bullt pár sorral feljebb. Az évtized közepén mutatott sikersorozat után hatalmas visszaesés következett, melyet viszontagságos szezonok után egy botrány követett, s végül egy nagyszabású átalakulással a csapat teljes arculatváltását hozta. Új tulajdonos, új pilóták, új háttérszereplők, új külső, új hozzáállás. Kis túlzással a néven és a főhadiszálláson kívül minden megváltozott a francia gyártónál, akiket a tavalyi mélyponton még a kiszállás gondolata is erősen foglalkoztatott. A reinkarnálódott Renault saját helyzetét átérezve visszafogott stratégiára váltott idén: a szezonról szőtt terveik között szó sincs élmezőnyben harcolásról, meg örömittasan énekelt Marseilles-ről. Szimpatikus és reális elgondolásaik szerint ebben az évben az újraszerveződés jegyében a középmezőnyt, majd jövőre a felzárkózást tűzik ki célul. Ez egyrészt jó, hiszen innen nem lehet túl nagyot zuhanni, másrészt viszont sokan nyilván nem ezt szerették volna hallani.
Közülük az egyik bizonyára az új vezéregyéniség, Robert Kubica, aki jobb lehetőség híján kockázatot vállalva érkezett a Renaulthoz egy olyan szezon végén, amikor ahhoz is jó érzék kellett, hogy eltaláld, melyik az a csapat, amelyik éppen nem szűnik meg alólad, miután aláírtad velük a szerződést. A lengyel számára adott a kérdés: hosszú időre elkötelezi magát a csapatnál és megpróbál Alonso-módra győztest fabrikálni belőlük, vagy árgus szemekkel figyeli a következő célállomást, ahova a dobbantás után megérkezhet. Előbbi opció (ha beválik) mindenképpen tiszteletreméltóbb, utóbbi viszont kevésbé kockázatos.
Vitalij Petrov révén Oroszország megérkezett az F1-be. 60 évnek kellett eltelnie anélkül, hogy a világ legnagyobb államának egy tagja megtehesse első versenykilométereit az autósportok királyában, a GP2-ből már évek óta bebocsájtásra váró Petrovnak ez most sikerülhet. Az előszobában elért eredményi szépek, de nem kimagaslóak: néhány futamgyőzelemmel és rendszeres dobogókkal rég felhívta már magára a figyelmet, de tőle sikeresebbek is rekedtek már az F1 kapuin kívül. Egy próbát mindenképpen megér, Kubicával biztosan jól kijönnek majd, és sokmindent elleshet tőle.
A Finnországtól csak kőhajításnyira fekvő Viborgból származó tehetség még csak a harmadik szláv pilóta, aki a Formula1-be betette a lábát (az első a cseh Thomas Enge 2001-ből), s csapattársával igazi kuriózumnak számító kelet-európai párost fognak alkotni. Érdekesség, hogy a Föld legnépesebb állama, Kína szintén adós még egy F1-es pilótával, és ehhez legközelebb az a Ho-Pin Tung áll, akit ugyancsak a Renault igazolt le a tartalékpilótai szerepkör betöltésére.
Force India
Nehéz bármilyen gondolatot is bő lére ereszteni a Force Indiával kapcsolatban. Mivel az utóbbi időszakban a csapat háza táján rekordnak számító két éven keresztül nem változtattak nevet, lassan kezdhetjük elhinni, hogy Vijay Mallya állandó színfolt szeretne lenni a mezőnyben, s a tavalyi év második felében mutatott villanásokkal jelezték, hogy elődjeikkel ellentétben ők nem csak a lábukat lógatták. Még ha úgy számolunk, hogy 2010-re két náluk jobb csapat is kiszállt, és feltételezzük, hogy az újoncok mind mögöttük lesznek az évad során, akkor is nehéz elképzelni, hogy ebben a mezőnyben a tavalyinál több és szebb eredményre lennének képesek.
Versenyzői fronton nem kellene, hogy probléma legyen. Adrian Sutil már a negyedik évét kezdi az alakulatnál (habár még a Spykernél debütált), így lassan a tapasztaltabbak táborába sorolhatjuk őt is. Helyzete érdekes: ritkaság, hogy egy kis csapatnál ilyen hosszú időt töltsenek el pilóták. Az elvárásoknak nem megfelelők ennyi idő alatt eltűnnek, a többre hivatottak pedig feljebb-, de legalábbis továbblépnek a sikerekhez vezető létrán. Sutil kicsit olyan, mint akivel mindenki meg van elégedve, de akire mégsem kíváncsi senki. Lehet, hogy a pilótakörforgás számára kedvezőtlen alakulása miatt rostokol még mindig egy helyben, de lehet, hogy tényleg nem látnak benne elég fantáziát a nagy csapatok. Megfelelő autóval kétségtelenül tud az elvárások szerint teljesíteni, ám sokszor keveredett már szükségtelen, általa generált balesetekbe, amikor a hátsó régiók okozta frusztráltság miatt próbált elhamarkodottan előrébb jutni. Persze más oldalról is megközelíthetjük a dolgot: Ha egy sereghajtó csapat versenyzője agresszív, azt a közvélemény hajlamos bénázásként értelmezni.
Vitantonio Liuzzi sem újonc már, 2005-ös bemutatkozása óta sok idő telt el, közte az a különösen lassan múló majdnem két év, amíg a versenyzői szerződés homályos ígéretével mellékvágányra állították a Force Indiánál. Tavaly év közben ez a nem várt pillanat hirtelen elérkezett, s Liuzzi végre megtehette visszarázó futamait, melyek után idén vélhetőleg régi formájában, érettebben kezdheti el hajszolni a még mindig nem teljesen reménytelen álmait.
Az pedig, hogy a csapat ezekben a gyakorlási lehetőségekben fukarkodó időkben is esélyt ad péntekenként Paul di Resta számára az autóval való ismerkedésre, külön említést érdemel. Felelőtlenség vagy előrelátó gondolkodás? A Force India a saját bőrén is megtapasztalta, milyen úgy versenybe küldeni valakit, hogy előtte hosszú ideig csak kívülről láthatta munkaeszközét, így hát amíg ezek a szabályok vannak érvényben, és amíg nem a minden könnyelműséget azonnal megbosszuló élmezőnyben csatáznak, megtehetik az ilyesmit, és mi örömmel vesszük.
Toro Rosso
Nem tudom megállni, hogy ne osszak meg egy személyes érzést a Toro Rosso pilótapárosával kapcsolatban: Minden rajongó életében eljön egyszer a pillanat, amikor az F1-es pilóták hirtelen elkezdenek fiatalabbak lenni, mint ő maga. Esetemben Sebastien Buemi volt az első, aki még meg sem született, amikor én már vígan éldegéltem a világban, majd Alguersuari megjelenése erre rátett még egy lapáttal. Nyilván van, aki fel sem figyel erre, de ha igen, különös egy érzés, hogy a Formula1 mezőnye, amit tizenéves korodban még komoly, tiszteletreméltó bácsik alkottak, most szép lassan –saját szemszögből – gyerekekkel kezd el feltöltődni. Erre persze más valami is utal, mint hogy mi öregednénk túlságosan: Buemi és Alguersuari életkorát összeadva is kevesebbet kapunk, mint ahány évet Michael Schumacher a világon töltött, s hasonlóra már elég régen volt példa a mezőnyben.
Kettejük közül ugyebár a spanyol a valaha volt legfiatalabb rajthoz álló, míg Buemi minden bizonnyal a legfiatalabb és legtapasztalatlanabb olyan versenyző, aki vezető szerephez jutott csapattársával szemben. Mindketten szükségtelenül korán kerültek a tűz közelébe, különösen igaz ez Alguersuarira, aki még akár 2-3 GP2-ben eltöltött év után sem lenne egyáltalán elkésve semmivel. Számára reális veszélyt jelent, hogy fejlődés céljából visszacsússzon egy alsóbb kategóriába, ahonnan már nehezebb lesz a visszatérés, hiszen mint tudjuk, második lehetőségek ritkán adódnak a Formula1-ben.
A csapat most először volt kénytelen saját maga által fejlesztett – és nem a Red Bulltól lenyúlt – autóval nevezni a bajnokságba, amivel látszólag könnyen meg is birkóztak, hiszen hamar elkészültek, és a teszteket is nagyobb gond nélkül teljesítették. Hát persze, Faenzában azért van még némi hagyománya az autóépítésnek, nem is olyan régen még Minardi néven futó versenygépek készültek ott, mielőtt az elkényelmesedett Toro Rosso át nem vette volna az üzemet.
Mindezeket egybevetve nem sok jel mutat arra, hogy csodát várhatunk tőlük, de az új alakulatokat megverve, néhány pontot szerezve a tavalyi szintet mindenképpen hozhatják.
Lotus
Bármely statisztika oldaláról is nézzük, a Lotus az F1 történetének negyedik legeredményesebb csapata. És akárhogyan is csavarjuk, ez a Lotus semmiképpen sem az a Lotus, amelyik kiváló sikereivel, egy kézen meg nem számolható bajnoki címével meghatározta a sport középkorának alakulását. Viszont bármennyire is igaz ez a fenti két állítás, ez a Lotus ugyanannak a Lotusnak a történetét fogja folytatni, amelyet az angol Colin Chapman még a feleségéről nevezett el annak idején, csak ezúttal éppen a közeli Malajziában rendezték be központjukat. Mindenesetre sok idő fog még eltelni az utoljára 1987-ben még Ayrton Sennával nyerni tudó, majd rohamos hanyatlás után 1994 végén felszívódó alakulatnál, hogy ismét visszanyerjék régi fényüket – már ha egyáltalán ez be fog még következni valaha. Egyelőre azonban az új csapatokkal csatázhatnak a még rengeteg téren hiányosságokkal küszködő autójukkal.
Pilótafronton a helyzetükhöz képest nem választottak rosszul. (Az más kérdés, hogy a pilóták a saját képességeikhez mérten pocsék helyen vannak.) Mike Gascoyneék két rutinos, kitaszított egyszeres futamgyőztest igazoltak. Jarno Trulli a törölközőt bedobó, és ezzel egy időben a fehér zászlót is felhúzó Toyotától jobb híján érkezett a csapathoz, s akármennyire is hangoztatja az ilyenkor megszokott szöveget, miszerint ez neki még nem a vég, sőt, csak egy átmeneti állapot, a szomorú realitás az, hogy az ő korában járó versenyzők számára ilyen pozícióból már igen ritkán van visszaút. Heikki Kovalainennek annál inkább, akinek pályafutása eddig igen szokatlan ívben alakult. Ilyen fiatalon előbb egy élcsapat támogatását kivívni, majd onnan ugyanolyan hirtelenséggel egyetlen lehetséges opcióként a mezőny végére szerződni nem az a dolog, ami a legtöbb versenyző életében megtörténik. Lewis Hamilton ide, kettes szám az autó orrán oda, Kovalainen mélyen az elvárások alatt teljesített a McLarenben mindkét ott töltött éve során, így nem is csoda visszaléptetése, habár az utolsó sorokba való száműzetése azért talán erős túlzás számára. Egyetlen, szükségszerűnek mondható győzelmét ugyan megszerezte, s ez a siker (mely talán pályafutásának legszebb pillanata is lesz) miatt gondolhat vissza jó szájízzel az egykori csapatában töltött versenyekre. Sokan továbbra is úgy tartják, még mindig nem játszotta ki képességeit demonstráló összes kártyáját, de sanszos, hogy erre a Lotusnál sem lesz valódi lehetősége a pár éves ott tartózkodása alatt.
Folytatás még mindig következik azzal a három csapattal, akiket minden próbálkozásom ellenére nem volt képes a blog.hu szuper bejegyzésszerkesztője beilleszteni a cikk végére. Továbbá szó lesz még néhány fontosabb olyan szereplőről is, akik kimaradnak az idei küzdelemből.
Utolsó kommentek