Start a még fel nem száradt pályán, folyamatos égi áldás a futam alatt, vagy piros zászló egy hirtelen jött zivatar okán? Az eső rengetegféleképpen avatkozhat bele a békésen csordogáló délutáni autókázásba egy-egy F1-es nagydíj alkalmával. Milyen gyakorisággal fordultak elő esős versenyek a történelem során? Ki boldogult eddig legjobban az ideálisnak cseppet sem mondható körülmények között? Egyáltalán melyik ország határát nem érdemes átlépni esőkabát nélkül egy királykategóriás autóverseny meglátogatása esetén? Egyebek mellett ezekre a nem szokványos kérdésekre található meg a válasz a további sorokban.

Esőcseppek a kamerán - általában így kezdődik, de hány csepp után lehet már teljes magabiztossággal esős versenyről beszélni? Hol húzható meg a határ, és milyen szempont alapján? Esős futamok közé sorolni azt a nagydíjat, amelyen legalább egy résztvevő legalább egy alkalommal a slick-től eltérő gumit tetetett fel az autójára, elsőre jó ötletnek tűnhet. Erre vonatkozó adatokat találni viszont annál nehezebb, azokról az időkről nem is beszélve, amikor még nem is beszéltek különböző mintázatokról, keverékekről, és egyébként is, a kis túlzással biciklikerék-vékonyságú abroncsokon száguldozó Fangioék alacsony tapadású gépeinek aztán teljesen mindegy volt, hogy miken gurulnak az olykor macskakövekkel díszített versenypályákon. Így annak ellenére, hogy a számításomat több adatforrás összevetése, képek és videofelvételek átvizsgálása után készítettem, az nyomokban szubjektív elemeket is tartalmazhat. Így került bele az összesítésbe a 2000-es Japán Nagydíj, ahol senki nem váltott intermediate-ekre annak dacára, hogy jól láthatóan szinte egész idő alatt szemelt az eső, és a futam végeztével több versenyző is a csúszós pályára és a kiszámíthatatlan időjárásra panaszkodott. És így maradt ki a listáról például a 2004-es Maláj vagy a 2008-as Francia GP, ahol a csupán néhány kör erejéig csepegő csapadék alig érzékelhető és a végeredmény szempontjából - minden bizonnyal - jelentéktelen volt. De az sem feltétel, hogy a verseny során egyetlen köbcenti víz is az aszfaltra kerüljön; ha egy kiadós délelőtti zápor miatt a mezőny nedves pályán kénytelen elrajtolni, máris felvételt kapott a rangsorba (lásd: 2004-es Olasz Nagydíj).

Ám lássuk végre a számokat. Az első esős F1-es futam valójában nem is F1-es futam volt. Az 1950-es Indy 500-ról van szó, ami ekkor, és még a következő tíz évben a versenynaptárnak ugyan részét képezte, a Formula1-es pilóták programfüzetének viszont csak kivételes esetben. A sport történetében ez még csak a harmadik fordulót jelentette, amikoris a száraz körülmények között elrajtolt mezőnyt a 200 körös megmérettetés 138. körében a hírtelen lezúduló eső miatt megállították, és nem is indították újra útnak. Nedves körülmények között még ma is szüneteltetik a versenyzést az oválpályákon Amerikában, hiszen hiába akármilyen gumi, 300 km/h fölött a betonfalak mellett csúszkálni még a mostani biztonsági előírások mellett sem felnőtteknek való. Hatvan évvel ezelőtt ráadásul a falat beton helyett a kelleténél lelkesebb nézők sora jelentette, így hát '50-ben a korabeli téglaszaggatók idő előtt voltak kénytelenek befejezni az ámokfutást. A csonka 500 mérföldet így életében először és utoljára Johnnie Parsons nyerte, aki az így megszerzett 9 pontjával az előkelő 6. helyen végzett a számára érdektelen Formula1 első évében anélkül, hogy benevezett volna a bajnokságba.

A 2009-es Német Nagydíjig eltelt 812 versenyből 120-ban játszott szerepet az eső, ami az összesnek nagyjából 15%-át, és szezononként pontosan kettőt jelent. E szerint tehát átlagban minden 6-7. forduló csapadék által sújtott. Az eső viszont nem ismeri ezt a statisztikát, így ennek megfelelően meglehetősen egyenlőtlenül oszlott meg a történelem során. A leghosszabb F1-es szárazság a '80-as évek második felében ütötte fel a fejét, amikor az 1985-ös Európa GP és az 1988-as Francia GP között 42 küzdelem zajlott le víz nélkül. Az évek, melyekben a legtöbb, összesen 6 nedves verseny volt az 1981-es és a nem is olyan régi 2000-es szezon. Három egymást követő esős futamra pedig csak egyetlen egyszer volt példa, ezek az 1993-as Brazil, Európa és San Marinoi Nagydíjak, melyek közül kettőt Senna, egyet pedig Prost nyert meg.

Ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol alkalmunk nyílhat feltenni a sokakat foglalkoztató kérdést: Ki a legjobb esőben? Azt hiszem várható, hogy a válasz ez alkalommal sem fog kiderülni, viszont számokat mutatok, és ebből mindenki azt von le, amit szeretne. Egyesek szerint vizes pályán mutatkozik meg igazán, ki a leggyorsabb a mezőnyben, mások úgy vélik, ha leszakad az ég, a verseny nem jelent többet, mint egy Black Jack játszma a monacoi Casinoban. Az viszont biztos, bármilyen körülmények is uralkodnak a pályán, a győzelmi esélye mindig a legjobb autóban ülőknek a legnagyobb, habár kétségtelen, a gyengébb technikával rendelkezőknek ez nyújthatja a legkiválóbb lehetőséget a feltűnésre. Az alábbi jó hosszú lista azok nevét tartalmazza, akik pályafutásuk során esős F1-es versenyen diadalmaskodtak. Pontosan 50-en vannak, ami az eddigi 102 elsőséget szerzőnek majdnem a fele. (Felhívom az arra érzékenyek figyelmét, hogy megrázó mennyiségű adat fog következni.)

e.gy. - esős győzelem
ö.gy. - összes győzelem
e.v. - esős verseny
ö.v. - összes verseny
e.gy./ö.gy. - az összes győzelmének hány %-a volt esős
e.gy./e.v. - az összes esős versenyének hány %-án győzött
e.v./ö.v. - az összes versenyének hány %-a volt esős

Habár készítés közben egy pillanatra rajtam is úrrá lett az ijedtség, ez a táblázat koránt sem olyan veszélyes, mint amilyennek látszik. A pilóták esős győzelmeik száma szerint vannak sorba rendezve, az azonos értékkel rendelkezők közül pedig az került előrébb, akinek kevesebb csapadékos verseny van a háta mögött. A listát "természetesen" Schumacher vezeti, a jelenlegi mezőnyből pedig Hamilton foglalja el a legelőkelőbb pozíciót, aki rövid pályafutása alatt máris a 7. helyre manőverezte fel magát. A %-os arányok sem elrettentés céljából vannak feltűntetve, hiszen sok érdekesség kiderülhet belőlük, mint például az, hogy Sebastian Vettel versenyei voltak a legnagyobb százalékban esősek, vagy hogy Ayrton Senna nedves körülmények között futott futamainak 62%-án, majdnem kétharmadán nem hagyott kérdést a nyertes kilétét illetően, ami szenzációs eredmény. Aztán vannak néhányan, akik valószínűleg az égi áldásnak köszönhetik, hogy valaha is győzelmi serleget tarthattak kezükben, mint például Panis vagy Brambilla, ami persze semmit nem von le az érdemükből. Könnyen megakadhat a szemünk az alacsony esős győzelmi aránnyal rendelkező világbajnokokon, mint Piquet, Hakkinen, vagy akire nem sokan gondolhattak, Alonso, de emlékezzünk meg azokról is, akik ilyen diadal híján egyáltalán nem szerepelnek a listán, mint Jacques Villeneuve, Alan Jones vagy éppen Jody Scheckter. Egyesek rossz pozíciója abból is adódhat, hogy a táblázat csak a győzelmekkel számol, hiszen figyelemre méltó alakítást nem csak az élen befutva lehet nyújtani.

Folyt. köv.