Kellemes idő, különös időmérő, az első KERS-győzelem és a tradícionális nagycsapatok feltámadása. Ezek azok a dolgok, amelyek nem elsőként fognak eszünkbe jutni a 2009-es Magyar Nagydíjról.
Ugyanis Felipe Massa pontosan úgy folytatta a Hungaroringen, ahogy egy évvel ezelőtt abbahagyta - balszerencsésen. Tavaly bosszankodott, most viszont alighanem hálás lenne, ha megint csak egy Ferrari motor mondta volna fel a szolgálatot, és nem egy rugó Ross Brawn autóinak egyikében. A sors szemtelen iróniája, hogy ezt az alkatrészt pont honfitársa és mezőnybeli legjobb barátja, Rubens Barrichello találta elveszíteni, akinek így duplán lelombozódva kellett kivárnia, hogy érjen már véget ez a szörnyű hétvége. Miután előző vasárnap hüledezve fogadtuk Henry Surtees és a kerék találkozásának tragikus végkimenetelét, sokan jóhiszeműen úgy gondoltuk, ezzel legalább újabb egy-két évtizedre nyugtunk lesz az ilyen véletlenektől, majd nem telt bele egy hétbe sem, és már Massát is mindenki szeme láttára a mentőhelikopter irányába tologatták. Nem meglepő, hogy Charlie Whiting-nak és csapatának pár nap leforgása alatt egy életre elege lett a versenypályákon mostanában egyre nagyobb rendszerességgel önálló életre kelő legkülönfélébb alkatrészekből, és amint Alonso autóján nem oda illő mozdulatot tett a jobb első kerék, máris fogalmazgatni kezdték a Renault valenciai eltiltásának indoklását, jelezve ezzel, hogy az FIA tényleg nem viccel. Hiszen ezek után már ki tudja, lehet, hogy a legközelebbi esős versenyen egy leszakadó szárnyvéglap a vízen tucatnyi kacsázás után fog balesetet okozni. Azt viszont azt hiszem nem sokan néznék jó szemmel, ha az utóbbi napok eseményeit látva kötelezővé válna mindenkinek betonfalat építeni a pilótafülke köré, azon csak akkora rést hagyva a látásra, hogy egy arra kóválygó szög se férjen át rajta - mert ilyenkor kis túlzással ez szokott következni. Mert bizony "utólag már sopánkodni kár", amint azt az Apostol együttes már James Hunt világbajnoki évében előrelátóan meg is énekelte.
A Hungaroring nem állította be a Német formá-ban felvetett rekordot, tehát nem produkált 8 éven belül 8 különböző győztest, még ha nem is az törte meg a sorozatot, akire talán a legtöbben számítottak. Ilyen eredménnyel öt pálya is rendelkezik, amelyek listája alább átböngészhető.
Érdekesség, hogy az amerikai Long Beach-ben ezen a nyolc alkalmon kívül nem is rendeztek több versenyt, ezeken viszont mindig másnak jutott a győzelmi serleg. Aki jelenlegi éveket is szeretne ebben a felsorolásban látni, az se csüggedjen, hiszen idén Melbourne-ben és Silverstone-ban is már sorozatban a 7. különböző versenyző foglalta el a dobogó középső fokát, így jövőre eme pályáknak is esélyük nyílhat erre, habár a brit aszfaltcsík jövőjét még kérdőjelek övezik.
Ami viszont a szezon közbeni pilótacserék számát illeti, a magyar verseny az általában ezt megelőző némettel együtt az első helyeket foglalja el - legalábbis az elmúlt évtizedben. Amelyik csapat ugyanis másik versenyző csatasorba állításán töri a fejét, általában az év ezen szakaszában, a szezon második felének kezdetén szánja rá magát erre a lépésre. Akad viszont arra is példa, hogy kényszerből volt szükség erre a személycserére. 2002-ben a Magyar Nagydíjon mutatkozott be Anthony Davidson, rá egy évvel Baumgartner Zsolt, 2006-ban Kubica, 2007-ben itt kapott újra állást Vettel és Yamamoto, és aki miatt ez most szóba került, az az életkorával az eddigi fiatalsági csúcstartó Mike Thackwell-t aggastyánként feltűntető Jaime Alguersuari, aki szintén a kanyargós mogyoródi pályán tehette meg első F1-es versenyköreit - nem is rosszul. Lévén ő még csak a hetedik, aki 20 éves kora előtt debütált, és Buemi is még csak nemrég múlt 20, ők lettek a sport történetének legfiatalabb csapattársai is.
Ja, és a fiatal spanyol nem csak első versenyköreit teljesítette Formula1-es autóban a hétvégén, hanem egyben első edzésköreit is, ami kissé ijesztőnek hangozhatott és tavaly ilyen talán még senkinek eszébe sem jutott volna. Mindez ugyebár annak következménye, hogy tesztelni se jobbra, se balra (így igaz, csak egyenes vonalban) nem lehet, ami szerintem költségcsökkentés ide, gazdasági válság oda, még végszükség esetében sem tűnik jó megoldásnak. Nem véletlen, hogy az elmúlt hónapokban az éledező pilótapiac nem az olyan fiatal, motivációtól duzzadt, de tapasztalatlan nevekkel van tele, mint Hülkenberg, Senna vagy di Resta, hanem ismét a már a 30-as éveik végén botorkáló, de hatalmas rutinnal rendelkező Wurz, Villeneuve, de la Rosa került terítékre. A teszthiány viszont náluk is problémát jelent, de az újoncokkal szemben még mindig ők a jobb választás. A Ferrari is éppen azon töri a fejét, hogy az öt éve nem versenyző Gené, vagy inkább a tíz éve nem versenyző Badoer vegye-e kézbe a sajnálatos módon felszabadult autó kormányát, miközben már vagy fél éve ők is csak a szimulátor pedáljait nyomkodhatták (Schumachert egyelőre nem említem, bár már meg is említettem). A mezőny épp úgy "elöregedni" látszik, mint teszi azt a fejlett országok lakossága, csak míg utóbbi a 2. demográfiai átmenetet követő természetes folyamat, addig az F1-es "öregség" néhány ember döntésének következménye lesz, és bármikor visszafordítható, ami remélhetőleg pár éven belül meg is fog történni egy nyugodtabb pénzügyi környezetben. Talán addig is néhány, az FIA tulajdonát képező szabvány F1-es gépre lenne szükség, amiben az újoncok belerázódhatnak a vezetésbe anélkül, hogy azzal bármelyik csapat is előnyre tenne szert.
De azért jaj annak, aki engem 40 éves koromban öregnek mer majd nevezni.
A különösen kellemes hungaroringi hőmérséklet, a gyakran előbújó felhők és a fújdogáló szél ellenére a boxutcában mégis akadt egy ember, akinek még az irányítóközpont feletti fedél árnyékában is meglehetősen főtt a feje. Ő Ross Brawn, akinek csapatával kapcsolatban nemrég még én is azt fejtegettem, vajon hány megdönthetetlen rekordot tud majd megdönteni Jenson Buttonnal a volánnál, most viszont a brit szakembernek lehet, hogy valódi szakterülete, az atomfizika minden összefüggését is fel kell idéznie, hogy ne veszítsék el a nemrég még több, mint kényelmesnek tűnő előnyüket mindkét bajnokságban. A hőmérséklet, úgy tűnik, ezúttal sem volt még nekik megfelelően magas, márpedig ha az autójuk csak különösen nagy melegben működik rendeltetésszerűen, akkor az az autó közel sem mondható a legtökéletesebbnek, és ezáltal bajnoki címre érdemesnek. Visszaesésük már tényleg kezd számukra aggasztónak tűnni. Akkora fejlődést viszont nem tudom, hogy véghez vitt-e már valaki egy évben és ilyen hirtelen, mint ahogy azt a McLaren tette, hiszen öt hete Silverstone-ban még jól észrevehetően és összetéveszthetetlenül az utolsó helyeken küzdöttek azzal a Fernando Alonsoval, akinek mostani pole pozícióján az időmérő rendszer lepődött meg a legjobban. A kétszeres bajnoknak a győzelem ugyan nem, sok pont viszont mindenképpen kinézett, mielőtt már a második Magyar Nagydíjon rakták fel rosszul az egyik kerekét az élről történő boxkiállása során. A McLaren, a Ferrari és a Renault úgy tűnik többé-kevésbé végre megtalálták, amit kerestek, és már nem csak a Brawn-tól, hanem a Red Bull-tól is képesek pontokat rabolni. Egy újszerű, ám kétségekkel teli bajnoki döntő lehetne, ha a szezon végére már a címért harcolók egyike sem lenne képes versenyt nyerni, és az elsőség nem azon múlna, hogy Button, Webber vagy Vettel szerez-e több pontot, hanem azon, hogy ki veszít kevesebbet Raikkonen, Hamilton, Alonso mögött befutva. Ha erre gondolok, már előre nyalogatom a szám szélét.
Utolsó kommentek