Csendes építkezés, visszafogott autóbemutatók és a kapkodós tesztelések után a 2010-es Formula1-es szezonnak már nincsen több mentsége a szurkolók előtt: kénytelen lesz elkezdődni. A furcsaságai miatt a jó és a rossz közé nehezen besorolható tavalyi év után idén mindenki színvonalas, a klasszikus időket idéző parádézást vár, amelyet a régi, az új, és nem utolsó sorban a régi-új versenyzők és csapatok legjavának együttállása láttán joggal remélhetünk is. Mi sem jobb garancia erre, mint hogy Bahreinben a rajthoz állóknak együttvéve rekordnak számító 162 futamgyőzelem és 11 bajnoki cím lesz a neve mellett.
A mezőny még egy különlegességét adhatja idén, hogy az elmúlt hónapokban (mintha csak az európai politikai folyamatokat követné le) életre kapott az F1-es nacionalizmus egy kisebb fajta hulláma, amely talán nem minden esetben szándékosan, de néhány nemzeti csapat kialakulását eredményezte. A már két éve ismert indiai illetőségű istálló mellé az új jelentkezők közül spanyolok, amerikaiak, sőt még szerbek is szívesen csatlakoztak volna egy országuk zászlaja alatt futó, hazai versenyzőket, személyzetet preferáló alakulattal. De nem ám csak a rajtrács (vélhető) végén észlelhető ez a folyamat. A végre önálló csapatként rajtoló Mercedes két - sőt, a tartalékos Heidfelddel együtt három - nem is akármilyen német pilótát választott, a stuttgarti autógyár különválása által kicsit még „angolosabbá” váló McLaren pedig ugyanezt a taktikát választotta három brittel a fedélzeten. És akkor az Alonso érkezésével egészen ellatinosodott Ferrariról, na meg a Renault ínyencségnek számító szláv pilótapárosáról még szó sem esett.
Vajon ez a részleges nemzeti szeparálódás lenne a gyári csapatok utáni új éra egyik legfőbb jellegzetessége, vagy puszta véletlenek összejátszása nyomán mutatja idén ezt az érdekes mintázatot az F1? Mindenesetre az erre a kérdésre adott válasz nem befolyásolja azt, ami most következni fog, nevezetesen a résztvevők kíméletlen sortűz alá vételét A-tól W-ig, az itt lévőktől a távol maradókig.
McLaren
Az 1-es rajtszám sorozatban már másodszor, sőt, négy év alatt harmadszor kerül a wokingi csapathoz annak dacára, hogy ezen időintervallumban mindössze egyetlen egyéni, és még ennél is kevesebb konstruktőri címet tudtak felmutatni. Bizony, a babér nem az a növény, ami a legsűrűbben termett a McLaren főhadiszállásának kertjében az utóbbi 10 évben. Habár kétségtelen, hogy a gárda ez idő alatt is szinte végig a legjobbak között harcolt, de majdnem mindig akadt legalább egy másik, amely még jobb munkát végzett, vagy ahol csak egyszerűen jobban összeálltak a dolgok a szezon végére. Ezen tendencia megváltoztatására törekszik most a McLaren, amire az utóbbi évtized tekintetében talán idén kínálkozik az egyik legjobb esélye. Az is ritkaságszámba megy, hogy két világbajnok feszülhet egymásnak azonos színekben, hogy ez két közvetlenül egymás után címet szerző, azonos nemzetiségű pilóta legyen, annak esélye már szinte csupán akkora, mint hogy hétszeres világbajnokok 40 év felett körözzenek a pályákon. Képtelenség.
Az új szerzemény, Jenson Button Wokingba való érkezése után látszólag azonnal megfiatalodott, akár csak névrokona, Benjamin Button a róla készült Oscar-díjas filmben. Bár ez a látvány sokkal inkább köszönhető annak, hogy a McLaren gyárlátogatás és üléspróba helyett elsőként rendszerint inkább fodrászhoz és szépségszalonba invitálja újdonsült pilótáit. A közvélemény eközben egyöntetűen hangoztatja, hogy Jenson szükségtelenül nagy fába vágta fejszéjét. A friss bajnok hét év után döntött a csapatváltás mellett, ami első hallásra azért tűnhet soknak, mert a Brackleyben állomásozó alakulat ez idő alatt három különböző név alatt futott. Button úgy döntött, az újabb névváltást már nem szándékozik megvárni, és mikor annyi viszontagság után végre győztes autót építettek, sőt egyenesbe jött a csapat jövője is, ő új kihívást keresett. Döntése végül is érthető, hiszen nem minden szezon végén kap az ember ajánlatot egy tradicionális, nagy múltú alakulattól. Vesztenivalója valójában nincs, hiszen világbajnok lett, és habár egy ilyen címet illik becsülettel védelmezni, idén az egyetlen dolog, amit bizonyíthat, hogy fel tudja venni a versenyt nagyra tartott csapattársával, amiben egyébként sem sokan hisznek.
Csapattársával, aki ki más is lehetne, mint a jó ideje, és várhatóan még jó ideig az otthonosan berendezett garázsából kirobbanthatatlan Lewis Hamilton, akinek neve lassan már-már egybeforr munkaadójáéval, és akinek legnagyobb keserűsége az idén az lehet, hogy a nem szívlelt 2-es rajtszám, amit 2007-ben és 2008-ban (megduplázva) hordania kellett felszerelésein, idén kísértetként ismét visszatér hozzá. Habár ez a szám legtöbb esetben bármiféle hozzáfűznivaló nélkül is egyértelműen jelzi a pilóta csapaton belül elfoglalt helyét, ez a mostani azon ritka esetek egyike, amikor mindenki biztos lehet abban, hogy ez nem így lesz. A McLarennél hagyománya van a hasonló kvalitású versenyzők szerződtetésének, illetve ilyen esetekben az egyenlőségre való kínos törekvésnek. (Az F1-ben ezzel együtt eddig mindössze hétszer állt össze világbajnok páros egy csapaton belül, ebből az utolsó öt alkalommal a McLarennél.) Érdekes lesz figyelni, változik-e valamit a csapat hozzáállása az ismert 2007-es események tudatában, amennyiben a két angol teljesítménye, az agresszív és a lágy vezetési stílus fej-fej melletti küzdelmet hoz.
A Mercedes idéntől saját csapattal fog vitézkedni, aminek eredményeként alacsonyabb szintre degradálták a McLarennel sok éven át közösen szövögetett kapcsolatukat. Ez annyit jelent, hogy továbbra is szállítanak erőforrásokat Wokingba, bármi egyéb támogatás nélkül. Hogy ez milyen hatással lesz a csapat teljesítményére, nem tudhatjuk, és lehet, hogy rövidtávon nem is fogunk rá választ kapni. Nekünk nézőknek viszont azt kell megszoknunk, hogy ha ezentúl valaki a Mercedes vagy az ezüst nyíl szavakkal dobálózik, többé már nem wokingra kell asszociálnunk elsőként. Menni fog?
Mercedes GP
Ha évtizedek múlva egy a sport történelme után érdeklődő lelkes, ám mit sem sejtő rajongó fellapozza a statisztikai évkönyveket, és éppen a 2009-es évhez téved, döbbenten fogja látni, hogy valami Brawn GP, vagy mi a fene, mindenféle előzetes bejelentés nélkül belecsöppent a mezőnybe, egyetlen szezon alatt (a második felében látszólag félgőzzel) megnyert annyi világbajnoki címet, amennyit csak lehetett, majd ugyanolyan hirtelenséggel, mint amivel érkezett, versenyzőit szétszórva el is tűnt a semmiben. Emberünk ekkor még hitetlenkedve törölgeti a szemét, ám idővel rá kell ébrednie, hogy se nem rémeket lát, sem pedig a gyógyszere gurult a kelleténél messzebbre, amit olvasott, az maga a valóság. Persze a múlt sosem olyan misztikus, mint amilyennek az utókor számára tálalják, így a Brawn GP születése és halála sem varázsütésre történt, sokkal inkább a Honda, vagy BAR, vagy akár Tyrrell (mindenki nevezze ízlése szerint) átalakulásának egy rövidke állomása, aminek ki tudja, hol lesz a vége.
A tavaly mindenkit lehengerlő bajnokcsapat viszont ettől csak még erősebb lett, hiszen a Mercedes érkezése mellett az eddigi kulcsfigurák mind a helyükön maradtak - a versenyzők kivételével, akik helyére egy nem kevésbé kiváló pilótapáros érkezett. Az elsőként leszerződtetett, és a Williamstől végre elszabadult Nico Rosberg Buttonnel vívott csatája is igazi ínyencségnek ígérkezett, ám a brit bajnok másként képzelte el a jövőjét, megtéve nekünk és Ross Brawnnak azt a szívességet, hogy nem más, mint a sport legsikeresebb alakja térjen vissza hozzánk, méghozzá teljes életnagyságban.
Michael Schumacher, akiről három éve már mint legendáról beszéltünk, és lassan kezdtünk felkészülni, hogy a napi sajtó helyett hamarosan inkább már a történelemkönyvekben láthatjuk a nevét viszont. Most pedig mintha csak egy időutazást hajtott volna végre egy olyan világba csöppenve, amelybe egyáltalán nem illik bele. Ő viszont a hasonló történetéről híres Marty McFly-jal ellentétben nem egy szürke DeLorean, hanem egy ezüstös Mercedes volánja mögött vitte véghez ezt a természetfeletti tettet. Bahreini rajthoz állásával máris ő lesz az, akinek a pályafutása a legnagyobb időintervallumot öleli át, három éves szerződésének lejártakor pedig már több mint húsz éves F1-es karrierre tekinthet majd vissza. Ellenfeleinek fele ellen még nem versenyzett, a többiek közül pedig már csak egy valaki van, aki most is ugyanannál a csapatnál vezet, ahol Schumacher visszavonulásakor tette. Ő pedig nem más, mint Massa, a hétszeres bajnok legutóbbi csapattársa, aki azóta sem győzi elégszer hangoztatni, mennyit segítettek fejlődésében egykori mentora tanácsai.
A sors fintora, hogy Massa végül akaratán kívül, mégis önfeláldozóan meghálálta ezt a támogatást, hiszen nincs mit szépítenünk rajta, az ő magyarországi balesete indította el a Schumacher visszatérésében kicsúcsosodó lavinát. A németnek saját elmondása szerint meg sem fordult a fejében, hogy újra autóba üljön, amíg a Ferrari a tavalyi kényszerhelyzetben fel nem kérte őt erre. Aztán amint a hivatalos bejelentést követően ez mégsem valósulhatott meg, bizonyára átérezte azt a csalódást, amit az őt visszavárók számára okozott, ráadásul az őt egy ideje már hellyel kínálgató Ross Brawn csapatában, - amit közben épp átvett a Schumit pályafutása elején segítő Mercedes - pont felszabadult egy hely. Azért hagyjuk meg, nem semmi forgatókönyv szerint alakult a történet. Bizonyára ugyanaz készítette, aki a 2008-as évadzáróét is…
Hogy hibát követett-e el Schumacher azzal, hogy 41 évesen - szó szerinti és átvitt értelemben is - újra felveszi a kesztyűt? Ha valóban elég felkészültnek érzi magát (és ezt csak ő érzi, mi legfeljebb gyaníthatjuk a teszteredményei láttán), azt kell mondanom, nem. 3 éves szerződése is alátámasztja, hogy nem csupán sétakocsikázni tért vissza, és mivel lassúnak még sosem láttuk, ki merne nagy összegben fogadni az ellen, hogy ebbe a három évbe egy újabb bajnoki trófea is bőven belefér, ha a technika is áldását adja rá. Egykori ellenfele, Coulthard szavait idézve: „Számára mindig ott az a felmentés, hogy az autója nem eléggé jó. Itt nem olyan nagy a rizikó, mint más sportoknál a visszatérés.”
És bizony, a Formula1 nem egy pókerjátszma, ahol egy túl merész emeléssel a már megszerzett hét világbajnoki címedet is könnyedén elveszítheted. Aggodalomra semmi ok, és azt hiszem, nincs más dolgunk, mint kényelmesen hátradőlni a puffon, és visszautazni a múltba a sport legsikeresebb alakjával. Nico Rosberg keresve sem találhatott volna magának nagyobb kihívást, mint aki már akkor is bajnokságokat nyert, amikor ő még a játék Williamseket és Benettonokat tologatta a nappaliban, de ha ezt az akadályt sikerrel veszi, az eddig feltételezetteknél is nagyobb jövő áll előtte. A - már nem is olyan – kis Rosberg azonban négy év középmezőnnyel a háta mögött már nem megalapozni, hanem megvalósítani érkezett a jövőjét a Mercedeshez. Ezt jobb, ha Schumi is észben tartja, és nem árt, ha indulás előtt jól felköti a biztonsági övet, mert egyik legerősebb csapattársa még csak most jön.
Red Bull
2009-re virradóan egyedülálló módon a mezőnyből csak a Red Bull két csapata változtatott versenyzői felállásán az előző évhez képest. Ehhez képest idén a Force India mellett csak ez a két alakulat tartotta meg mindkét pilótáját. Ez a stabilitás – legalábbis reményeik szerint – némi előnyt jelenthet számukra a szezon kezdeti szakaszában, amíg riválisaik az összeszokás, és a leghatékonyabb élesben történő kommunikáció megtalálásának szükségszerű fázisában vannak. Adrian Newey tavalyi sztárautójának továbbfejlesztett változata eddig jól állja a sarat (az esős tesztek nagy számát tekintve ez akár szó szerint is érthető), s a tavaly a bajnokság második és negyedik helyén végző sofőrök helyzete is biztatóbb, mint egy évvel ezelőtt volt. 2009-ben Mark Webbernek a télen elszenvedett lábtörése, Sebastian Vettelnek pedig a fenekéhez még erősen tapadó tojáshéj okozott nehézséget az első versenyeken, ami az ekkor elhullajtott kulcsfontosságú pontok mennyiségében alaposan meg is látszott. Azonban mindketten hamar felnőttek a feladathoz, és győztes autóvá tették a Red Bull Racinget.
Vettel és Webber összesen hat elsőséget szerzett, ám ezzel együtt kiszakították a csapatot abból a kényelmes helyzetből, ahol az előző négy évben voltak. A középmezőny a legideálisabb rejtekhely egy ilyen még újnak számító istálló számára ahhoz, hogy a közvélemény ne is írja le őket véglegesen, de ne is támasszon túl nagy elvárást velük szemben. A figyelmet csak egy kirívóan jó teljesítménnyel tudják felkelteni, és mivel a végső győzelem sorsába bele nem szóló résztvevők mindenki számára szimpatikusak, boldogan, látszólag gondtalanul élhették volna életüket az F1-es paddockban. A Red Bull azonban képes volt megtenni a legnehezebb lépést, és feljebb mászni egy szintet. Ritkán történik meg, hogy egy csapat átlépi ezt a határt, és bemerészkedik az elit páholyba, ahol a Ferrariknak és McLareneknek már hosszú évek óta bérelt helyük van, és még ritkábban, hogy huzamos ideig ott is tudnak maradni. Az energiaital-gyárosok márpedig a legjobb irányban haladnak efelé, viszont azzal, hogy rátértek erre az útra, egy percre sem vehetnek vissza többé, mert azonnal támadások kereszttüzébe kerülnek. A közvélemény a tavalyi év után úgy könyvelte el őket, mint győztes csapat, így ügyelniük kell rá, hogy tartsák ezt a színvonalat.
Vettel és Webber viszonya a tavalyi év egyik legjobban várt házon belüli versenyében konfliktusoktól mentesen alakult. Az eddig minden csapattársát felülmúló ausztrál új helyzetben találta magát, hiszen pályafutása során először legyőzőjére talált a Red Bull saját nevelésű titánjának személyében. Eleinte frusztrálhatta őt Vettel sikersorozata, ami alatt a német az istálló első győzelmét is begyűjtötte, ám a kilencedik futamon a tévén keresztül és a himnusz zengése közben is hallani lehetett, amint a nürburgringi dobogó tetején integető Webbernek a hatalmasra duzzadt kövek lezúdulnak a szívéről. Majd a szezon végén a Brazíliában történő duplázásával elérte, hogy bármit is hozzon a jövő, őt már ne skatulyázhassák be úgy, mint egy olyan versenyzőt, akinek egyszer, egyetlen futamon minden összejött. Webber több ennél, és bizonyára továbbra sincsenek kételyei a felől, hogy átveheti a kezdeményezést csapaton belül. A kettejük közötti különbség a műszaki hibákat is beleszámítva tényleg egyáltalán nem volt nagy, de az a plusz, ami a jobb rajthelyekhez, illetve ahhoz kellett, hogy a kettős győzelmeknél azért mégiscsak ő legyen az, aki előrébb áll, egyértelműen Vettelben volt meg. Az ausztrálnak a szerződése is lejár év végén, aminél jobbat máshol aligha köthet, s mivel Raikkonen érkezése is egy fenyegető lehetőség, Webber biztosan azon lesz, hogy az overallja ujját felgyűrve ellenfeleit legyűrje – még ha egy ilyen mezőnyben nem is sokan fogadnának rá.
Ferrari
1996-ban fordult elő utoljára, hogy a Ferrari egyszerre cserélte le mindkét versenyzőjét. Akkor a Schumacher-Irvine frissítési csomag érkezett az Alesi-Berger kettős helyére. Összehasonlításként, a McLarennél legutóbb 2007-ben, de a Williamsnél a mostanival együtt ez idő alatt már háromszor is sor került teljes pilótaváltásra. Ráadásul a vörösök most sem azért nyúltak ilyen drasztikusnak tűnő átalakításhoz, mert gondok lettek volna pilótafronton. Épp ellenkezőleg: Egyik nagyszerű alkalmazottjuk, akit eddig a cserejátékosok helyettesítettek, visszatért, míg a másik kiváló versenyzőjüknél, aki ráadásul már bajnoki címet is szerzett, találtak egy – ha lehet – még jobbat. Nem is beszélve a hétszeres világelsőről, akinek a szezon közben sikeresen beleültették a fülébe azt a bizonyos bogarat, amit végül csak a Mercedes fülpálcikájával tudott kipiszkálni. A Ferrarinál igyekeztek azzal nyugtatni magukat és rajongóikat – amit nehéz elhinni, hogy halál komolyan is gondoltak, - hogy idén úgyis három autóval indulhatnak, így bőven jut hely mindenkinek, de persze nem így történt.
Hogy, hogy nem, végül a várakozásoknak megfelelően úgy alakult, hogy a Felipe Massa – Fernando Alonso együttes fogja vezényelni az ágaskodó paripa masináit, s ezzel végre egy a Ferrari imázsába jól belepasszoló latin-ajkú pilótapárosítás alakult ki, amire legutóbb még 1992-ben volt példa, amikor Alesi volt Ivan Capelli csapattársa (még ha az egyébként szicíliai származású Alesiről elsőként nem is az a dél-európai temperamentum sugárzik, francia nyelvét tekintve bizony latin ő is).
S ha már az ilyen típusú adatoknál, na meg a ’90-es éveknél tartunk, olyan pedig utoljára 1993-ban esett meg, hogy a Ferrari nem fért fel a dobogóra az év végi konstruktőri táblázaton. Akkor, ugyanúgy, mint tavaly, negyedik helyen végeztek, és szerencsésnek mondhatják magukat, hogy egy ilyen eredményt – amiért néhány csapatban a két kezüket is összetennék - kudarcként élnek meg.
A versenyzők terén Alonso máris olyan ébresztőként ható motivációbombát robbantott Maranelloban, amilyet az olaszok legutóbb valamikor Schumacher érkezése tájékán tapasztalhattak. A kétszeres bajnok annyi híresztelés után végre megérkezett, még ha ennek az is volt az ára, hogy a csapat imázsából rendesen kilógó, törődést igénylő, de viszonozni csak a maga sajátos módján tudó Raikkonentől idő előtt meg kellett válniuk. A látszat ellenére egyáltalán nem biztos, hogy előre el volt döntve, hogy a Jégember lesz az, akitől szükség esetén búcsút intenek (főleg annak tudatában, hogy Massa szerződése is lejár idén, és a kósza hírek szerint vele sem kívánnak hosszabbítani), de a brazil pilóta furcsa módon hungaroringi balesetével eldöntötte a kérdést. Habár egy ideig a visszatérése is kétséges volt, mégis csak ő kötődik jobban a Ferrarihoz, így vele aztán végképp nem tehették volna meg, hogy nem várják vissza a remélt teljes felépülés esetén. Most, hogy mintha mi se történt volna, újra autóban ül, egyből megkapta negyedik világbajnok csapattársát is. Massa az elmúlt években remekül állította maga mellé a csapatot, ám vigyáznia kell, mert spanyol ellenfele pillanatok alatt ugyanezt megteheti vele szemben. Az utóbbi években érdemtelenül a háttérben figyelő Fernando Alonso szinte biztos, hogy újra az F1 főszereplőjévé válik, méghozzá annál a csapatnál, ahonnan sok más elődjéhez hasonlóan ő sem akar elszerződni többé.
Mindenki óvatosan a fent említett négy csapatot és nyolc versenyzőt tartja minden létező dolog megnyerésére esélyesnek az idei szezonban, és ez alighanem fedi is a valóságot. Négy egyformán jól teljesítő istállót viszont még sosem láttunk, és nem nehéz kitalálni, hogy most sem fogunk, de hogy milyen erősorrend alakul ki köztük, az – főleg a legutolsó tesztek eredményeit látva – megjósolhatatlan.
Folytatás következik...
Utolsó kommentek