Chandhok: Hé, Bruno, te is látod, amit én? Az a bukótér kitűnő parkolóhely lesz a rajt után.
Senna: Nem-nem, azt már én lefoglaltam magamnak, te keress másikat.
Chandhok: Na fogadjunk, hogy én állok oda előbb!
-Melyik az a sport, amelyikben minden évben új szabályismertetőt kell írni, és nem az F1?
-???
-De, az F1.
Hangzott a filozófiatanárom furcsa vicce pár évvel ezelőtt az egyik órán. Persze ő szabályismertető meg F1 helyett még a sokkal emberközelibb, - de mint később ki fog derülni, azért néhány hasonlóságot is mutató - kenyérsütés és pék szavakat használta. Akkor csak én voltam olyan lelkes, hogy még nevettem is ezen a poénnak szánt beszóláson, mit sem sejtve arról, hogy egyszer majd egyáltalán nem humoros kedvemben fogom én is alkalmazni egy más helyzetben.
A közvélemény, és tulajdonképpen maguk a résztvevők is végtelenül csalódottak voltak a bahreini Formula1-es szezonnyitó futam után. Pedig a pályán minden összetevő megvolt: a legfiatalabb bajnok, a legfiatalabb futamgyőztes, egy visszatérő legenda, a legjobbak a legjobb csapatoknál, tulajdonképpen a begyűjtött győzelmek és bajnoki címek tekintetében a valaha volt legsikeresebb mezőny. Aztán itt volt pár – a megszokottól kevesebb, de annál drasztikusabb - változtatás a szabálykönyvben, amelyektől mint tudjuk, izgalmasabbá, eseménydúsabbá, de legalábbis emlékezetesebbé válnak az egyes versenyhétvégék. Emlékezetes az tényleg lett, de szokás szerint attól, hogy a várakozásokkal ellentétben a közönség ismét nem azt kapta, ami miatt közelebb húzta a fotelt a tévéhez, behűtötte a sört, vagy egyszerűen kivette a napi teendők közül az ebéd utáni alvást. Pedig a futam objektíven nézve egy cseppet sem volt unalmasabb, mint a 2004 óta íródó bahreini átlag. Pont a magas várakozások minden idők legjobbjának beharangozott szezonjára okozták végül ezt a mély csalódást. A cikk elején említett pék hiába süti a legjobb lisztből a kenyerét, ha magát megmakacsolva, a pékség előtt sorakozó vevők unszolása ellenére sem hajlandó bele elég sót tenni. És itt az összefüggés: az F1-ből is pontosan ez a show hiányzik.
Ezt az ízesítőszert ismét néhány új változtatással próbálták visszacsempészni a sportba, előre jól megmagyarázva, hogy melyik miért és hogyan fogja élvezetesebbé tenni vasárnap délutánjainkat. És sokan mindig bízunk benne, hogy "na, majd most aztán jó lesz". Az ember érzése néha már mégis inkább az, hogy a szabályalkotók jobban tennék, ha hozzá sem nyúlnának semmihez. Ezt a megoldást még nem próbálták ki mostanában, csak az a baj, hogy 2003-ban kellett volna kezdeni.
Kezdjük az időmérővel. A módosítás híre azonnal nagy sikert aratott a szurkolók körében, hiszen az hogy 7 év elteltével és annyi lebonyolításbeli finomítgatás után végre nem versenyre feltankolt autóval kell megfutni a rajtfelállást eldöntő köröket, amit egyúttal úgy is lehetett értelmezni, hogy Michael Schumacher 2002-es szuzukai pole pozíciója után először ismét az azonos körülmények között leggyorsabb versenyző foglalhatja majd el az első rajtkockát. Már magában az is abszurd, hogy egy gyorsasági versenyben ilyet kellett leírni, ami viszont mégrosszabb, hogy a helyzet valójában a látszat ellenére nem sokat javult az előző évekhez képest. Az első tíz versenyzőt eddig sújtó súlyhátrány mindössze gumihátránnyá változott, miután elrendelték, hogy a legjobbaknak ugyanazzal a szett abronccsal kell indulniuk a futamon, amivel a startpozíciójukat kiharcolták. Tehát aki a lágyabbat választja, az azért nem megy vele túl agresszívan, mert a túlzott koptatással ronthatja esélyeit a verseny elején, aki pedig a keményebbet, az eleve nem tud olyan gyorsan körbe érni vele. Ráadásul a parc fermé szabálynak köszönhetően már a Q3-ban is ajánlatos versenybeállításokkal pályára lépni, s mindez végül azt eredményezte, hogy az utolsó szakaszban Felipe Massa kivételével mindenki legalább fél másodperccel rosszabbat autózott addigi legjobbjánál. Tehát: megint nem préselhette ki senki a maximum teljesítményt a versenygépéből. Azt hiszem erre mondják, hogy adtak egy pofont a szardíniának. Az utolsó etapban ráadásul pont ennek okán kevesebb körözést is láthatunk, éppen akkor, amikor arra a legnagyobb szükség lenne a látvány szempontjából.
A legjelentősebb változtatás mégis a verseny alatti tankolás eltörlése. Habár elsősorban költségmegtakarítás miatt nyúltak ehhez a legutóbb 1984 és 1993 között érvényben lévő szabályhoz, kecsegtetően hangzott, hogy a szélsőséges súlyviszonyok között köröző autók az eltérő gumihasználat okán egymáshoz képest is különbözően viselkednek majd a verseny egyes szakaszaiban, így nagyobb különbségek is kialakulhatnak majd a gépek között. Emellett az egymástól homlokegyenest eltérő gumistratégiákban is bíztak a szakértők, mondván, ez megint csak mi mást, mint a verseny közbeni akciók előfordulásának gyakoriságát növeli. Hát igen, csak pont az időmérős gumiszabállyal érték el azt, hogy az élmenők mind lágy gumival rajtoljonak, majd elkerülve, hogy a versenyen többet autózzonak a kopott lágyakon, mint az ellenfeleik, egymást azonnal lereagálva néhány körön belül mind meg is ejtették egyetlen kiállásukat, majd folytatták megszokott utukat.
Egy másik vitatéma a gumik tartóssága, amik persze csak addig tartósak, amíg a versenyzők tisztelettudóan autóznak egymás mögött. Egy esetleges támadási kísérletnél az agresszívabb stílus és az előtte lévőhöz való közelség miatt máris veszítenek tapadásukból, így az előtt hiúsítják meg az igazi küzdelmet, hogy az valójában egyáltalán elkezdődhetne. Egyesek, például Martin Whitmarsh azt vallja, a gumik tartósságát csökkenteni kellene, s ez aztán tényleg igazi különbségeket, és több boxkiállást idézne elő. De felmerül a kérdés, nem lennének-e még óvatosabbak a pilóták ilyen abroncsokon? Más vélekedés szerint a gumiknak inkább növelni kellene az állóképességét, hogy lehessen velük huzamosabb ideig a határon autózni, s ne fújjonak vészriadót, amint a sofőr egy leheletnyivel is erősebben rántja meg a kormányt, vagy lép a gázra. Újabb csavar a történetben, hogy mindössze 11 garnitúra gumit használhatnak a versenyzők egy hétvégén, ami ismét csak óvatosságra int mindenkit. Növelni kellene? Ezt a számot pedig pont azért csökkentették így le, hogy a távozni készülő Bridgestonenak kedveskedve esetleg maradásra bírják a japán gyártót, ami már köztudott, nem fog sikerülni. Tehát ebből kifolyólag a Bridgestonnak teljesen mindegy, hogy a csapatoknak erősebb, gyengébb, több, esetleg kevesebb gumi kellene, hiszen az év végén ők úgyis lelépnek, ez meg már legyen másik szállító problémája. Az utód megtalálása egy újabb gond, hiszen az F1-es tapasztalatokkal rendelkező gyártók nem mutatnak érdeklődést a visszatérés iránt, újat pedig éppen ezért lenne kockázatos szerződtetni. Arról nem is beszélve, hogy rögtön kettő is kellene belőlük a versenyhelyzet kialakítása miatt, ami az ő érdekük is.
Persze minderről lehet, hogy nem is beszélnénk, ha nem létezne a probléma (egy másik) gyökere, amitől az utóbbi években egyre hangosabb az F1: az autók képtelenek egymás közvetlen szélárnyékában autózni az arrafelé kavargó csúnya, szemtelen légáramlatok miatt, amiket az egyre bonyolultabb hátsó szárnyak és diffúzorok okoznak, s ez már magában, minden egyéb nélkül is lehetetlenné teszi azt a bizonyos várva várt előzési manővert. Nem olyan túl régre, talán 10 évre nyúlhat vissza, hogy a csapatok igazán felismerték, jelentősen megnehezíthetik a követő autó dolgát a levegő megfelelő irányításával, amely lehetőséget kegyetlenül mindannyian ki is használnak. Ők is jól tudják, hogy ezzel milyen kárt okoznak a műsorban, de hülyék lennének a saját magukat hátrányos helyzetbe hozni a nézők kedvéért. És igazuk is van. Bármilyen szintre is butítják az aerodinamikát, a csapatok akkor is mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy az ellenfelük nehezen tudjon közel férkőzni hozzájuk. Ha mi lennénk a helyükben, ugyanígy tennénk. Ez a XXI. századi Formula1. A nézők pedig lassan, észrevétlenül megszokják ezt, miközben gyanútlanul arra várnak, hogy az illetékesk számára elrettentő mélységbe csökkenjen a nézőszám, ami pedig éppen ők, a nézők tartanak a megszokott szinten azzal, hogy megszokásból leülnek a tévé elé.
Érdemes még ezután az új pontrendszerről is beszélni? Érdemes volt egyáltalán ennyira forradalmi, viszont a lényegen alapvetően semmit nem változtató újítást beveztni? Fernando Alonso például egyetlen győzelmével máris egy híján annyi pontot zsebelhetett be, mint tavaly egész évben. Sőt, a legjobbak számára Michael Scumacher mindenkitől fényévekre lévő 1369-es rekordja is pár szezon alatt behozható – lenne, ha történetesen nem versenyezne még maga Schumacher is. Aki eddig még nem törölte ki a pontokra vonatkozó statisztikákat az adatbázisából, az most már tényleg ne várjon vele tovább. Én sem teszem. Szóval ha még egyszer előhozakodnék a szerzett pontok régi időkhöz való hasonlítgatásával, vessétek rám az első követ, amit megláttok.
Ráadásként az FIA-nak megvan az a felettébb furcsa szokása, hogy ha kitalál egy új, lehetőleg jó nagy horderejű változtatást, azt általában bármiféle próba nélkül, abban a tudatban, hogy az biztosan jó, azonnal ráhúzza a többi autósport-kategóriára is: ezért köszön vissza sok más sorozatban is a több szakaszra bontott időmérő edzés, az azonos pontrendszerek (például idén F1 és WTCC), vagy az első nyolc helyezett fordított sorrendje ott, ahol két versenyt rendeznek hétvégenként.
Mindebből az átláthatatlansága miatt néhol talán rendezetlen gondolatsorból látszik, rengeteg összetevőből áll az F1, s így ezzel együtt az összes problémája is. Az egyes szereplőknek (szurkolók, csapatok, beszállítók, kereskedelmi jogok tulajdonosa...) mind-mind mások az érdekeik, amiket a világ örök kiegyenlítődési folyamatai miatt lehetetlen úgy összeegyeztetni, hogy mindenki jól járjon, és senki sem rosszul. Valahogy úgy néz ki, mintha minden évben mindenki kedvéért egy dolgot módosítanának a szabálykönyvben, amelyek látszólag teljesen összeegyeztethetetlenek, sőt, olykor kifejezetten egymás ellen hatnak. Végül a sok módosítás miatt már azt is nehéz kibogozni, hogy melyikkel mit értek el, melyik az, amelyiknek pozitív hatásai voltak, és melyiket nem érdemes megtartani. Talán ha kevésbé kapkodva, évente egyetlen módosítást eszközölve lépkednének előre, a hatásokat részletesen kielemezve előbb megtalálhatnák a helyes irányt.
Végül pedig szeretném szívből, de tényleg, őszintén megköszönni az illetékeseknek az idei évre bevezetett szabálymódosításokat, hiszen ha ezek nincsenek, tényleg senki nem tudott volna mit írni a hétvége eseményeiről. Amiért, tegyük hozzá, nem is lett volna nagy kár.
Megy a gőzös, megy a gőzös Ausztráliába...
Utolsó kommentek