Elszörnyülködve a naptárban tátongó két versenyhétvége közötti három hetes böjt látványától, kötelességemnek éreztem, hogy minél több embert megszabadítsak a fojtogató "formulaegytelenség" egyre növekvő kínjától. Ennek érdekében egy új sorozat indul (ha már a FOTA nem hozott létre semmi efélét), melyben a sport történelmének - vélhetően - kevésbé ismert "leg"-jei kerülnek kíméletlen sortűz alá. Kezdetnek lássuk, melyik lehetett az a nagydíj, ahol a rajtrácson várakozók közül a legtöbben írhatták volna bele az önéletrajzukba, hogy álltak már Formula1-es pódium tetején.
A sport eddigi 811 összecsapásán összesen 101 versenyzőt ért ez a fajta megtiszteltetés, és közülük 11-en ma is oszlopos tagjai a mezőnynek. Ez viszonylag soknak mondható, hiszen 1950 óta a versenyenként átlagosan rajthoz álló futamgyőztesek száma 8,44. A rekord nagyságot viszont közel sem a XXI. században kell keresnünk, hiszen a mostanában megszokott 10-11 csapat már csak a nagy számok törvénye miatt sem tud annyi győztest a soraiban tudni, mint mikor nagyjából 30 éve nagyjából 30 pilóta csapta le egyszerre a sisakrostélyt a rajtrácson. 1978-ig kell visszaszáguldanunk, hogy megtaláljuk az egymást követő Belga és a Spanyol Nagydíjakat, ahol a magát a versenyre sikerrel kvalifikáló 24 fős társaságnak 15 tagja is győzelemmel dicsekedhetett. Sajnos tehát nem nevezhető ki egyetlen konkrét verseny a rekord birtokosaként, viszont még mindig szerencsésnek mondhatjuk ezt a jelenlegi állapotokhoz képest, amikor ez a szám legfeljebb két szezon között vagy egy új győztes avatása esetén változik. Hiszen akkoriban a versenyzők a gyakori sérülések, sikertelen kvalifikációk vagy éppen fontosabb elfoglaltságok miatt sűrűbben járkáltak az F1-ből ki-be, mint Nicole Scherzinger a McLaren garázsból a vészesen közelgő esőfelhőket kémlelni a tavalyi évadzárón.
A két verseny emellett másban is hasonlít egymásra. A legnagyobb trófeát mindkét alkalommal a pole-ból rajtoló Mario Andretti vihette haza, aki ezen sikereknek is köszönhetően lett világbajnok abban az évben. Persze ő ezt ekkor még nem tudhatta, hiszen a 16 állomásnak még csak a 6-7. megállójánál tartott a '78-as szerelvény. Mögötte mindkétszer csapattársa, a sajnálatos módon élete utolsó hónapjait számláló - még ő sem tudhatta - Ronnie Peterson végzett, köszönhetően a frissen bevetett legújabb fejlesztésű Lotus-Ford járműveknek. Belgiumban a három jelen lévő világbajnok - Lauda, Hunt és Fittipaldi - viszont a rajt utáni tolakodás eredményeként még az első kanyarig sem jutott. Lássuk hát a Belga Nagydíj eredménylistáját, ahol először számlálhattunk 15 győztest, köszönhetően Patrick Depailler két héttel azelőtti monacoi parádézásának:
Belga GP, Zolder, 1978. 05. 21.
A jelzett 15 versenyzőnek a célba érkezés előtt összesen 87 győzelmi serlege volt, de a 24 elrajtolóból további 5 szerzett még elsőséget a későbbiekben. Nagydíjgyőztesek szempontjából tehát ez tekinthető az egyik legerősebb mezőnynek a sportág történetében. A másik, a jaramai Spanyol GP ugyanezekkel a szereplőkkel hasonló képet mutat, ezért annak végeredményével nem borzolnám senki kedélyét feleslegesen, főként a sajátomat nem, hiszen ezt az egy táblázatot is vagy tízszer kellett beilleszteni, mire a szerkesztő azt csinálta, amit kellett.
Utolsó kommentek