(Az első rész elérhető itt.)
A versenyzők után logikus lépésként folytassuk a csapatokkal. Ugyanúgy, mint az előzőekben, 'e.gy.' az esős versenyeken való győzelmet, 'ö.gy.' az istálló történetének összes elsőségét, a '%' pedig az esős győzelmek arányát mutatja az összeshez képest.
A rangsor e.gy. szerint van felállítva, ami az első négy helyen nem mutat változást az ö.gy. listájához képest. Ez nem is túl meglepő - ha több győzelmed van, abból valószínűleg több is lesz esős. Viszont egyes konstrukciók jobban tudnak alkalmazkodni a vizes körülményekhez, mint mások - ez mindigis így volt, és ez akár csapaton belül is évről évre változhat. Ma, ha leszakad az ég, bizonyára nem tennének annyian pénzt a Ferrarira, mint száraz körülmények között, ám pár éve még nem ez volt a helyzet. Ráadásul a versenyző képességét is nehéz elválasztani a járművéétől. Vajon 1997-ben a tűzpiros alakulat főként az autó vagy inkább Michael Schumacher kitűnő alkalmazkodókészségének köszönhetően nyerte meg tetemes előnnyel mindhárom esős versenyt?
Habár a valóságban a Ferrari a "fekete ló", képletesen ezt most a meglepően a 7. helyen feszítő Jordanre értem, akik 4 elsőségükből 3-at is esőben arattak. Hill és Fisichella különös diadalai máig a legemlékezetesebbek között tartandók számon. Ezzel szemben a győzelmek összesített listáján a csapat csak 19. Frentzen '99-es monzai sikere volt az egyetlen száraz pályás, de tekintve, hogy a Jordan a 90-es évek végén meghatározó erőnek számított, a többit sem lehet tőlük elvitatni. Aztán vannak, akiknek csupán esőben sikerült, mint a Stewart vagy a Toro Rosso, akik élni tudtak a ritkán kopogtató lehetőséggel, és szintén üde színfoltjai voltak az elmúlt 10 évnek.
A táblázatból kiderül, kik azok, akik kevésbé voltak sikeresek esőgumikon, közülük a legszembetűnőbb a Renault és a Tyrrell, a legkevésbé szembetűnőek viszont nincsenek is a listán, hiszen elsőségeik mindegyikét verőfényes napsütés mellett könyvelték el (Cooper(16 győzelem), Alfa Romeo(10)).
A következő összehasonlítás pedig a versenypályákat öleli fel. Eddig 66 aszfaltcsíkon rendeztek több-kevesebb nagydíjat, közülük 35 volt legalább egyszer csapadék által sújtott. A listát nem túl nagy megrökönyödést keltve a belga Spa-Francorchamps vezeti, ahol eddig már 14 esőfutamot rendeztek a 41-ből. Az Ardenneket az Eiffel-hegység követi, azaz a Nürburgring, beleértve a régi és az új vonalvezetést is. Vele holtversenyben áll a Földközi-tenger által igencsak változatos időjárással megáldott Monaco szűk utcahálózata, aminél kevésbé megfelelő helyet nehezen lehetne találni egy esős verseny lebonyolítására, ennek is köszönhető, hogy sok emlékezetes futamot szolgáltatott már a hercegség.
Persze nem mindegy a minták száma, ennek orvoslására hivatott az utolsó oszlopban a már jól ismert %-jel, ami a csapadékos megmérettetések arányát mutatja az egyes helyszíneken. E szerint az első helyen Donington áll 100%-os mutatóval, ami annak köszönhető, hogy itt csak egyetlen - szintén emlékezetes - verseny zajlott még 1993-ban. Az elkövetkező években azonban módosulhat ez az arány. Két kelet-ázsiai, Fuji és Shanghai a következők 50%-al, de Spa e rangsorolás szerint is az élmezőnyben tanyázik.
Továbbá jó földrajzosként volt türelmem mindezt kiszámolni országokra bontva, hiszen sok államban több pályát is használtak már az autóversenyzés ezen szakágában, így ezek itt most összevonásra kerültek. Látható, a Kínai Nagydíjnak nem érdemes esőkabát nélkül nekivágni. Ugyanígy, a svájci hegyekben sem ajánlatos a rövid nadrág és a strandpapucs - habár nem valószínű, hogy a közeljövőben oda látogatnánk versenyt nézni, hiszen az Alpok országában 1954 óta nem rendeznek semmi efélét.
Míg Mexikóban a 15 év alatt csapadéknak nyomát sem látták a résztvevők, addig Dél-Afrikában és a nyáron mindig forró Magyarországon is volt már erre példa.
Végezetül pedig vessünk rá egy pillantást, hogyan néz ez ki kontinensenként, természetesen ez is a 2009-es Magyar Nagydíjjal bezárólag.
Utolsó kommentek