.jpg)
A kínai "shang" (magyarul: fent) írásjel, amiről a pálya a formáját kapta. Vajon csak nekem tűnik úgy, mintha Hermann Tilke kicsit túlbonyolította volna?
Habár a tavalyi és az idei Kínai Nagydíj között mindössze három másik verseny bonyolódott le, ez idő alatt napra pontosan fél év telt el, miközben az erőviszonyok soha nem látott módon rendeződtek át. Ugyan ismét nem egy csapadékmentes futamot láthattunk, azt hiszem, az erősorrend alakulását illetően már nem sok mindenkiben maradt kétség. Rossz szájíz azonban annál több embernél előfordulhat, és ezen egy rutinszerű lefekvés előtti fogmosás aligha segíthet. Gondolok itt arra, hogy még a sportban meglehetősen jártas személyeknek sem könnyű megemészteni, hogy a tavalyi élmenők és a középmezőny tagjai az idei rajtrácson nemes egyszerűséggel helyet cseréltek egymással - mint amikor a Le Mans-i 24 órás versenyen 2 óra vezetés után a fáradt pilóta átadja a helyét az addig a garázsban pihenő csapattársának, "most te vagy sorban" felkiáltással.
Az autók radikális formáját sokkal könnyebb volt megszokni - ma már olyan, mintha soha nem is használtak volna másmilyen kinézetű gépet, - de hogy hírtelen Red Bullok, Toyoták, és nem olyan rég még nem is létező Brawnok gyilkolják egymást az élen, miközben az elmúlt 10 évben a dobogót rendszeresen piros és ezüst színben feltűntető csapatok sok esetben legszívesebben már pontszerzés esetén is pezsgővel locsolkodnának, az tényleg csak egy erős idegzetűeknek ajánlott látvány. Hozzáteszem, a mostani mezőny az, amely talán az eddigi összes közül legjobban megérdemli, hogy minél több tagja sikeres legyen. Sokan hosszú évek óta tagjai a sportnak, a fiatalabbak pedig szinte tökélyre lettek fejlesztve, mielőtt belépőt kaptak a legjobbak közé. A csapatok is meg lehetnek elégedve a versenyzőikkel, ezt bizonyíthatja az idei évre történő egyetlen átigazolás tavalyhoz képest, és az ennek következtében rekord kevés számú (1) újonc érkezése. Persze vannak kivételek, mint Piquet, Nakajima vagy - fájó kimondani, de - Bourdais, akik rendszeresen elmaradnak csapattársuk teljesítményétől, így sokan másokat is el tudnának képzelni a helyükön. Szerencséjükre a teszttilalom miatt azonban nem egyszerű olyan fiatalokat találni, akik ne szenvednének velük hasonló problémákkal, így a tapasztalat a jelenlegi versenyzők mellett szól.
A mai 20 fős társaságból nem mellesleg 11-en már futamot is nyertek, 16-an álltak már dobogón, valamint mindegyikük végzett már a pontszerzők között pályafutása során, és közülük nyolcnak ez már a legelső versenyén sikerült (ráadásul további négynek pedig a másodikon). Gyanítom, eredmények szempontjából az idei versenyzők állnak egymáshoz a legközelebb, és talán együttvéve a legerősebbek is (a tavalyi év végét leszámítva persze, amikor még a szintén győzelmekben gazdag Coulthard volt jelen Buemi helyett).
Úgy tűnik, a kis csapatok és kis versenyzők ideje egyelőre lejárt - de ezt a jövő évre tervezett maximalizált költségvetés bevezetése előtt talán nem a legszerencsésebb kijelenteni, hiszen ez néhány nem túl vastag pénztárcával rendelkező csoportot is a Formula1-be vonzhat.
A Kínai Nagydíj szervezői megakadályoztak minket abban, hogy az 1997-es Német Nagydíj után, mintegy 12 év elteltével újra osztrák himnuszt hallhassunk. Akkor Gerhard Berger volt az, aki learatta saját, és csapata, a Benetton utolsó győzelmét. A Red Bull vezetősége ehelyett kénytelen volt végighallgatni az F1-es eredményhírdetések második leggyakoribb dallamát (az első a pezsgőzés alatt ünnepélyesen felcsendülő muzsika Bizet Carmen című operájából), a brit himnuszt. Erről az az emlékezetes, ugyancsak esős '98-as Belga GP jut eszembe, ahol Damon Hill és Ralf Schumacher közreműködésével a Jordan első sikere szintén egy kettős győzelem által született meg, és ahol az ír csapat számára is a Hillnek lejátszott "God save the Queen"-t szánták. És hogy még egy párhuzamot vonjak a két verseny között, mindkettőben láthattunk egy hajmeresztő pillanatot, amikor egy versenyző ráfutott az előtte haladó hátára...
Utolsó kommentek